Pedig a sebesség mellett a döntés is számít. A játék, ha tudományosan, elemző szemekkel tekintünk rá, egy szettgyűjtős játék: akkor járunk jól, ha a betegesen vicces kártyákból három azonosat sikerül összegyűjtenünk. 

Betegesen vicces… vagy viccesen beteg? 

Mert bizony a kártyákon nem mindennapi rajzok szerepelnek: a Bocica még határeset, bár elég furán fest az apró macskafej a böszme tehéntesten, de vegyük például a Lebegő mekegőt… Bakker, mi a szösz ez? A Nyalós Napos meg aztán végképp érthetetlen: mi a franc ez, de mégis, és mi dolgom vele? (Ezen a kártyán amúgy két csibe-gömböc látható, és a hátulsó nyalogatja az elsőt. Erre az elülső közli, hogy „Hagyd abba, kérlek.” Hát nincs igaza? Engem is zavarna…)

Ezek az átlagosnak semmiképpen nem mondható rajzoknak a stílusa sok játékosnak ismerősek lehetnek. Bizony, nem más, mint a Robbanó cicák csapata készítette ezt a játékot. Persze a bolondos illusztráció nem az egyetlen unortodox sajátossága ennek a társasjáték-stúdiónak. Egyik játékuk sem sem az elmélyült, csendes töprengésről szól.

A kapkodás még hagyján – na de egymást megdobálni, egy asztal mellett?

A fent említett, kártyába oltott orosz ruletthez hasonlóan a Burritóhajító sem arról szól, hogy barátságosan versenyzünk egymással. Mert a már említett mókás kártyákon túl a játék célja szempontjából sokkal fontosabb lapok is vannak a vaskos pakliban. Ezek a burritó-lapok.

Ezekből is hármat kell összegyűjteni, és egy ilyen tercért ugyanúgy pontok járnak, azaz ezekért több. Ráadásul megakasztják a játék menetét, és egy fordulatot hoznak bele. Vagy inkább forgószelet. Ugyanis, ha bárkinek összegyűlne egy burritó-hármasa, annak színétől függően két, három vagy több játékos egymásnak esik. Na, nem a gravitáció segítségével.

Puha, de nem finom

Ekkor lépnek színre az asztal közepén mosolygó burritók. Kedvesen, barátságosan somolyognak, pedig ágyútöltelékek. Merthogy ezeket fogjuk egymáshoz vágni. Ne féljetek, sérülést nem okoznak senkinek: finom puha, de strapabíró anyagból készültek. Még azt is kibírják, ha egy száraz póló helyett egy szörpös pohárban vagy csipszes tálban landolnak a röppálya végén, simán le lehet őket mosni (na, azért a mosógépbe ne tegyétek…).

Fájdalmat csak azzal okoznak, hogy ha nem tudunk kitérni előle, akkor bibit kapunk. Ragtapasz nem kell rá, csak azért fájnak, mert ezekkel egy pont távolságra távolodunk a győzelemtől. Bizony ezek jelzik burritóharcainkban a kudarcot. No igen, ha elég tercet gyűjtünk a kártyákból, akkor azokkal ellensúlyozni tudjuk a mínuszokat. De ez a játék igazából nem a pontgyűjtésről szól.