Persze van egy társasjáték sorozat, ami a versenytársaival ellentétben nem a túlzott komplexitásra vagy digitális segédeszközökre támaszkodik, hanem a felhasználóbarát kivitelezésre fekteti a hangsúlyt. Egy játékorozat, amit épp kisméretű mivolta miatt visznek, mint a cukrot. Egy játéksorozat, ami már egy perccel a doboz kinyitása után rabul ejti a játékosait, és a játék végéig el nem engedi őket. A sorozat neve? Szabadulópakli.

A Szabadulópakli zsebben szállítható kalandjai mind hasonló játékszabályok alapján működnek, de mindegyik kihívás egy teljesen új élményt mesél el, egy maga módján megcsavart játékmotorral! Így, annak érdekében, hogy minél kevesebb poént kelljen lelőnünk a játékokból, elsősorban a legelső, ‘Időpróba’ címmel megáldott játék első pár kártyáját fogjuk bonctani alanyként kezelni! Na de hogy is néz ki a Szabadulópakli úgy igazán?

A felszínen egy Szabadulópakli játék „csak” egy nagy, sorrendben összerakott pakli kártya. A doboz nem tartalmaz se extra táblát, se játékos bábukat, se szabály könyvet. A pakli maga az élmény, és amíg a kedves játékos a legfelső, egyes jelzésű kártya figyelmes elolvasásával kezdi a játékot, a játék lépésről lépésre bemutatja saját magát, a környezetét, és a játékmenet alapjait!

Az Időpróba a bolondos Thyme professzor még bolondosabb laboratóriumába vezeti a játékosokat, ahol az első pár kártya bevezető szövege után egy csapóajtó elnyeli a professzort, és a játékosoknak a sötétben tapogatózva kell  metaforikusan és szó szerint is szembesülniük az első feladatukkal: hogy felkapcsoljanak egy fránya lámpát, és ráláthassanak a laborra!

A feladványok igazán egyszerű rendszer szerint kezelendőek: a játékosok kigondolnak egy választ az adott fejtörőre, megfordítják a lapot, és amennyiben helytelen a megoldás, egy X-et ráfirkantanak a pontozólapnak titulált kártyalapra. Siker esetén minden megy tovább a maga módján. Ez az elegáns megoldás segít abban, hogy a játék ritmusa szinte sose akadjon meg.