És jellemzően kék (erre utal az elnevezés is, az „Azul” ugyanis kéket jelent). A készítők ennél tovább merészkedtek, piros és sárga csempéink is lesznek – mindegyiken más-más minta, illetve egy-egy csupasz fajta a pirosból és a kékből.

Szóval, a játékosok a saját körükben egy gyárról leveszik egy adott színből az összes csempét, majd felrakják azokat a saját táblájuk soraiba.

A forduló végén pontozunk. Ilyenkor a teljesen feltöltött sorok kiürülnek, és róluk egy csempe felkerül a játékos tábláján lévő mátrixba, a megfelelő helyre, ezeket pontozzuk. Ha önmagukban állnak, akkor egy pontot érnek, ha viszont felkerülésükkor vízszintesen vagy függőlegesen szomszédosak más csempékkel, akkor az egybefüggő sor vagy oszlop minden egyes eleme után kapunk egy-egy pontot.

És ez az első dolog, ami felkeltette az érdeklődésemet: lehet kombózni!

Szóval leültem, gondoltam, oké, nem nagy cucc, szépen elszoliterezgetünk itt egymás mellett, jó persze, olyan lehet, hogy a másik elvesz az orrom elől valamit, ami kellett, és nem lesz minden úgy, ahogy a legpraktikusabb lenne, de hát az én táblámhoz úgyse nyúl hozzá senki… Azt hittem.

Addig ugyanis rendben van, hogy fizikailag nem érnek hozzá, csakhogy: egy sorba csak egyféle csempét lehet lerakni, ergo, ha minden soromban van már valamilyen csempe, és nem olyan, mint amit elvettem, akkor az elvett csempék mennek mínuszba, ha elveszek négy csempét, de a sorból, ahová le akarom tenni, már csak kettő hiányzik, a többi megy mínuszba. Ráadásul a mátrixomnak minden sorában csak egy csempe lehet egy színből, tehát hiába van mellette üresen a sorom, van, amit oda sem tehetek, azokkal pedig mi történik?... Na igen.

És gondolhatnánk, hogy: de hát ki az a szerencsétlen, aki nem látja, hogy mit vegyen el? Nem is ez az érdekes, hanem az, hogy miután felrakosgattam valamennyit, de van még elég csempe középen, a saját körömben köteles leszek elvenni – ha jól járok azzal, ha nem.

Szóval először úgy voltam vele, hogy oké, akkor elveszek pár csempét, majd felrakom, meglátjuk, mi lesz. A harmadik körben már láttam, hogy hoppá-hoppá, ha ezt ide tudom tenni, azt meg oda, akkor az még több pont, és arra majd a következő körben – á, de jó, jópofa dolgokat össze lehet hozni.

Az első forduló végére még nem is sejtettem, hogy gond van. A másodikat úgy kezdtem, hogy néhány soromban már eleve voltak csempék, na az már kényszerlépések sorozata volt, csak úgy botladoztam a saját lábamban, hiába voltak adottak a jó kövek, nem tudott jó lenni. Aztán a harmadik körben jött az első „Hé!”, amikor Tíbaláj kolléga úgy vett ki egy csempét, hogy a maradékból ha ezt rakom, így bukó, ha azt rakom, úgy bukó.

Két körrel később megengedtem magamnak egy „Ez egy gonosz játék” – megállapítást, mire azt felelte: „Igyekszik az ember.” Szóval igen, lehet ám benne gonoszkodni. Hogy van-e interakció a játékosok között? Sejtettem, hogy van valamennyi, de bőven több van annál!

Ráadásul a játék végét is a játékosok döntései hozzák el – akinek lehetősége van elhozni a játék végét (a mátrix egy sorát teljesen befejezni), dönthet úgy, hogy inkább húzza még kicsit a dolgot, mert oly sok pontot össze fog tudni hozni a következő körben.