Egykor például a már egyik leginkább alapvetésnek tűnő Monopoly is forradalmi újítást jelentett: korábban nem létezett olyan játék, amelyben egyrészt a központi készletből vehettünk játékelemeket, másrészt amiben fizetség járt azért, hogy valaki az én területemre lépett – mondja a Gémklub nevű társasjáték-kiadó, -forgalmazó és -klub vezetője, Aczél Zoltán. Pedig ezek ma már teljesen alapvető tulajdonságai a legösszetettebb stratégiai játékoknak is, nagyjából annyira, mint mondjuk a dobókocka.

Firkaland

Hiába van kicsit szerencsétlen neve, és hiába hangzik elsőre, sőt, még másodikra is egy kicsit gyerekesnek a Firkaland, mire az ember lejátssza az első menetet, rájön, hogy hatalmasat tévedett: elképesztően élvezetes játékról van szó, amit ráadásul egyáltalán nemcsak úgy mellesleg turbóz fel az alapvető újítás, hanem épp az biztosítja az igazán jó élményt.

A Firkaland ugyanis annyira új játékmódot hozott be, amit talán nem is lehet úgy leírni, hogy átérezhető legyen a nagyszerűsége látatlanban is.

A játék táblája egy aránylag kicsi és (eleinte) nem is túl bonyolult, egy kicsit a Super Marió-s hőskor számítógépes játékainak pályáit idéző jelenetkép: mondjuk egy mező három virággal, körülötte pedig néhány arannyal, néhány bombával és még pár nehezítő körülménnyel. Egy ilyen tábla jelent egy fordulót, aztán érkezik az újabb szcéna – ha mindenki megcsinálta a feladatát.

Ami persze az egésznek a lelke: egy átlátszó lapot veszünk magunk elé, és egy rajztáblán, egy filctollal próbáljuk meg megrajzolni az utat a tábla egyik széléből a másikba úgy, hogy érintsük a virágokat, felszedjünk minél több aranyat, és semmiképp se menjünk neki a bombáknak és a többi turpisságnak. Vagy ha az a feladat, olyan köröket rajzoljunk, amik pont körbevennék a virágokat, jó esetben még az aranyakat is érintve. Vagy pont oda tegyük a pontokat a lapunkon, ahol a kincsek vannak a táblán. De mindezt úgy, hogy a lap előttünk van az asztalon, a tábla meg odébb: csak akkor derül ki, hogy sikerült-e kvázi látatlanban jó vonalakat húznunk, vagy csak egy istentelen ökörhugyozás-szerű kriksz-krakszra futotta, amikor az átlátszó lapot rátesszük a jelenetre, és elszörnyülködünk saját két balkezűségünkön, vagy elküldjük a fenébe a másikat, akinek meg úgy sikerült vonalakat huzigálnia, mintha egész életében semmi mást sem csinált volna, mint ezt.

De hogy átjöjjön, miről van szó, ahhoz játszani kéne, nem olvasni, mert ez alapján még mindig tűnhet infantilis marhaságnak az egész. Mert írásban nem lehet átadni azt a tényleg meglepő adrenalinmennyiséget, amit a rövid idő alatti rajzoláskényszer meg utána a saját teljesítményünkön való izgulás pumpál a vérünkbe. Mert előre a fene se gondolná, hogy ez ennyi hibalehetőséget rejt, hogy ennyire furcsa érzés egy üres lapon rekonstruálni egy másik dolgot (jó, ezt az érzést a mérnökök mondjuk ismerik), na meg hogy az egész ilyen jópofa.

Pláne, mivel a fejlesztők nem elégedtek meg azzal, hogy kitaláltak egy újdonságot és kész, hanem akkor már tényleg rendesen ki is dolgozták a játékot. És bekerült egy csomó olyan kiegészítés, ami az alapon felül még partijátékká is változtatja a Firkalandot: a szívatós kártyákon olyan nehezítések vannak, mint hogy aki peches, annak, ha jobbkezes, a bal kezével kelljen rajzolnia, vagy teljesen kinyújtott karral, vagy egy kártyát egyensúlyozva a filctollán, és így tovább. Meg persze lehet a többieket is hátráltatni, de azt is viccesen, például egy banánhéjat jelölő kártyát dobni a rajztáblájára, hogy ahová leesik, ott ne rajzolhasson többet.

A Firkaland sokkal viccesebb, élvezetesebb, ötletesebb, egyszóval szórakoztatóbb játék, mint amit bárki is gondolna róla; egyszer az életben muszáj kipróbálni.

Ára: 6950 – 8990 Ft

Kinek ajánljuk: Ha van játék, ami tényleg, de tényleg mindenkinek tetszhet, hát a Firkaland ilyen.

Hányan játszhatják: Maximum öten, de már ketten is élvezetes, sőt, bár a dobozon ez nem szerepel, ha a versengés nem hiányzik, akár egyedül is el lehet vele szórakozni.