Simone Luciani és Daniele Tascini nevét 2012-ben ismerhette meg a társasjátékos közösség, amikor a Tzolk’in: The Mayan Calendar c. játékukkal sikerült a munkáslehelyezős társasok világába egy merően új elemet csempészni: egymásba fonódó fogaskerekekre kellett a munkásokat felhelyezni, melyek körről körre más akcióhelyszínek aktiválását tették lehetővé. A szakma és a közönség szerette a játékot, rengeteg díj, jelölés és ajánlás mellett a BGG-n a top 10-es lista közelébe is eljutott, jelenleg a 32. helyen tanyázik.

Ehhez képest a szerzőpáros új játéka azzal okozott meglepetést, hogy nem okozott meglepetést: a Marco Polo jól ismert játékelemeket vegyít, szinte már veszélyes mértékben. A legtöbb ilyen próbálkozás a fent említett középszerűség sorsára szokott jutni, de a Marco Polo közel olyan sikeres lett a gémervilágban (jelenleg BGG 39. helyezett), mint az olasz urak maja naptáras elődje. Úgyhogy ugorjunk be képzeletbeli időgépünkbe, utazzunk a 13. század végére, és kereskedőkaftánunkat magunkra öltve vágjunk neki a Velence – Peking viszonylatnak!

Kockázatos utazás

A Marco Polo egy 2-4 fő által játszható, játékosonként 20-25 perc hosszúságú közepesen összetett kockalehelyezős társasjáték, mely – dobpergés – győzelmi pontokra fog menni. A játék egy Agricolával nagyjából megegyező dobozban érkezik, és megemelve is érezhetjük, hogy van benne anyag. A borító csakúgy, mint a játék többi eleme követi a jól ismert eurójátékos kliséket, ízlés kérdése, kinek mennyire jön ez be (nekem egyébként igen). A doboz tartalmaz egy egészen nagy méretű játéktáblát, melynek felső részén egy térkép található: itt a Közel-Kelet és a Selyemút játssza a főszerepet (két legtávolabbi pontja Velence és Peking). Az alsó részen egy íróasztalra emlékeztető területen a különböző akcióhelyek kaptak helyet.

A játékkal érkezik még jó sok dobókocka, különböző fából (erőforrások, játékosfigurák stb.) és kartonból (lapkák, pénzérmék, karakterlapok) készült alkatrészek, játékostáblák, illetve cél- és városkártyák. A minőségre nem lehet panasz, abszolút hozzák az iparági sztenderdet, sőt, valamivel meg is haladják azt, elég csak a formázott fa elemekre gondolni.

A fentieken kívül kapunk egy játékszabályt és egy igen fontos mellékletet. A játék szabályrendszere elég szerteágazó, és sajnos a szabályfüzet felépítése helyenként kicsit túl csapongó az én ízlésemnek („lásd az x-edik oldalon”, brrrr!), de ha egyszer összeáll a kép, a mellékleten és a játékossegédleteken nem kell mást elővennünk.

A játék előkészítése elég hosszadalmas, ami nem annyira meglepő, ha számba vesszük mennyi komponenssel van dolgunk, de szerencsére ehhez is kapunk egy egyoldalas segédletet. A felállított játéktér viszont szerintem nagyon jól néz ki, kellően színes, minőségi hatást kelt, vonzza a tekintetet.

Célunk (ahogy már említettem), hogy minél több győzelmi pontot gyűjtsünk, ezt pedig elég sokféleképpen lehet elérni.

A játék öt fordulón keresztül tart, és minden fordulóban dobnunk kell az öt saját színünkben pompázó teljesen átlagos hatoldalú dobókockánkkal. Minden körben eldönthetjük, hogy a rendelkezésre álló kockáink közül melyiket melyik akcióhelyszínen szeretnénk felhasználni. Többek közt lehetőségünk van:

• Pénzt, árut (bors, selyem, arany) vagy tevét szerezni
• Szerződéseket szerezni
• Utazni

Fontos megjegyezni, hogy a legtöbb helyet akkor is használhatjuk, ha már van ott másik színű kocka, ekkor azonban dobott értéknek megfelelően pénzt kell fizetnünk a bankba. Másik érdekesség, hogy bizonyos akciókhoz elég egy kockát felhasználni, viszont az igazán nagy akciókhoz olykor 2 vagy 3 kocka is kellhet (mindig legkisebb értéke fog számítani), így nagyon meg kell fontolni, hogyan is osztjuk be azt, amink van.

Szerencsére a játék van annyira rugalmas, hogy körünkben a kockák lehelyezése előtt ÉS után is lehetőségünk van bizonyos bónuszakciókra, így szerezhetünk ideiglenesen plusz fekete kockát vagy akár a dobott értékeket módosíthatjuk többféleképpen tevék befizetésével. Ezen felül, ha nagyon balszerencsésen dobunk (értsd: a kockáink oldalainak összege kevesebb, mint 15) plusz nyersanyaggal kompenzál a játék.

Az akciólehetőségekhez visszakanyarodva, két fő célunk lesz: szerződéseket teljesíteni, és utazni a „nagyvilágban”.

Előbbihez árukra és tevékre lesz szükségünk, jutalmul pedig leginkább győzelmi pontokat kaphatunk, de olykor valamilyen plusz bónusz is ütheti a markunkat (pénz, további szerződések, plusz utazás, fekete kocka stb.), sőt, aki a legtöbb szerződést teljesítette a játék során, plusz pontokat is bezsebelhet.

Ehhez képest az utazás némileg szerteágazóbb előnyökhöz juttathat. A Pekingbe való eljutás érkezési sorrendtől függően ad viszonylag sok pontot, ezen felül pedig a játék elején kapunk két titkos célkártyát (gyakorlottabb játékosok ezeket válogathatják is a parti elején), kártyánként két várossal. Ha ezek közül minél több helyszínre sikerül kereskedőállomásainkat lepakolnunk, annál több pontot kapunk. Ettől függetlenül is érdemes a minél több kis házikónktól megszabadulnunk: ha mindet (vagy közel mindet) elhelyezzük a térképen szintén értékes pontokat szerezhetünk.

Mindezen túl a városok látogatása számos egyszeri és hosszú távú előnyhöz is juttathat. A kis városok azonnali ÉS körönként ismétlődő bónuszokat adnak áruk, tevék és pénz formájában. Ehhez képest a nagy városok egyszeri jutalmakat adnak, illetve az itt kereskedőházzal jelenlévő játékosok további akciólehetőségekhez jutnak. Ezekhez kockákat kell letenni, viszont ha már valaki egy fordulóban használt egy ilyen helyet, pénzért sem lehet azt újra aktiválni, ellenben annyiszor lehet az adott akciót végrehajtani, ahanyas értékű dobókocka kerül ide.

Mind a kis, mind a nagy városok bónuszai és akciói játékról játékra változnak, tehát érdemes a játék elején tanulmányozni az épp aktuális lehetőségeket. A városokban egyébként mindenkinek van hely, tehát nem lehet helyszíneket ily módon blokkolni egymás elől.

Utazni azonban nem olcsó mulatság, még akkor sem, ha egy Marco Poloról szóló társasjátékról van szó. Minél messzebbre szeretnénk eljutni, annál nagyobb értékű kockákra lesz szükségünk, emellett pedig igencsak mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk, sőt a térképen útvonalanként eltérő mértékben plusz pénzt és/vagy tevét is kell fizetnünk.

A fenitek már önmagukban is elég gondolkodnivalót adnak, de van itt még egy elég nagy csavar: a karakterek speciális képességei. A játék elején két karakterből egyet választhatunk, akinek a képességei az egész játékunkra hatással lesznek.

A játék öt forduló után ér véget, melyet gyors végső értékelés után a legtöbb pontot szerző játékos nyer meg.

Sokat Marco-l, sokat is fog

Tyű, van itt minden, mint a bazárban, ráadásul a legtöbb játékelem ismerős lehet már máshonnan is. A teljesség igénye nélkül (zárójelben egy-egy példa):

• Munkáslehelyezés (Agricola), azon belül kockalehelyezés (Kingsburg), játékonként részben változó akcióhelyszínekkel (Lords of Waterdeep)
• Kockák manipulálása (Castles of Burgundy)
• Titkos célok (Ticket to Ride)
• Nyilvános, nyersanyagbecserélős célok (Stone Age)
• Aszimmetrikus játékosképességek (Eldritch Horror)

Nehezen lehet tehát innovációval vádolni a Marco Polot, így elsőre talán azt gondolhatnánk, hogy ennyi sikeres és jó játékból ötleteket „lopni” elég kockázatkerülő magatartás. Hamar rá kell jönnünk, hogy pont az ellenkezőjéről van szó:

Az olasz szerzőpárosnak pedig sikerült ezt a lécet megugrania, de még mennyire!

A komplex szabály és a döntési dilemmák ellenére a játékmenet elég egyértelmű: dobsz, beosztod az akcióidat és megcsinálod őket, nincsenek felesleges fázisok. A játék pedig egyáltalán nem hosszú, sőt, az ötödik forduló végére inkább azt érezzük, hogy még szükség lett volna 3-4 akcióra jól átgondolt stratégiánk végigviteléhez (fordulónként 2-4-szer teszünk le kockát, ami 15-20 fő akciót jelent, plusz a segédakciók a körök elején és végén).