A forrásjátékról röviden mi magunk is megemlékeztünk, és sorainkból kiolvashatjátok, hogy egy igazi különlegességről van szó; a Bloodborne egy viktoriánus-gótikus horror, rengeteg lovecrafti hatással és persze kíméletlen, vérbő, csontszaggató nehézséggel.

Kezdő motivációnak elég is volt annyi, hogy az alap matériát imádtam, de az sem másodrangú, hogy a kártyajáték tervezője nem más, mint a többszörösen díjnyertes játéktervező Eric M. Lang, aki olyan címekért volt felelős, mint a Blood Rage amiről nemrég cikkeltünk is, a Call of Cthulhu: The Card Game, a Warhammer 40.000 Conquest, a Star Wars: The Card Game, vagy a nemsokára érkező A Song of Ice & Fire: Tabletop Miniatures Game, hogy csak pár hangzatosabb példát említsünk a sokból.

Mielőtt kitérnénk a szabályok és a játékmenet rövid áttekintésére, a kivitelezésről és hangulatról mindenképpen el kell mondani, hogy maximálisan hozza, amit elvárhatunk egy adaptációtól: az eredeti art design mellett fantasztikusan megrajzolt kártyákat kapunk és gyönyörű, átgondolt, könnyen átlátható megvalósítás jellemzi az egész játékot. A külcsín sötét és mégis szemet gyönyörködtető, olyan, amiről az első pillanatástól fogva érezzük: valami nagyon szívós és kíméletlen fába vágjuk majd a fejszénket, és ami nagyon is illik a Bloodborne gótikus és kozmikus horrort vegyítő hangulatvilágához.

Hajtók dala

A Bloodbone kártyajátékban vadászokat alakítunk, akik az úgynevezett Chalice, azaz "kehely" kazamatákban bolyonganak majd. Ezek a helyek az eredeti játékban is olyan véletlenszerűen generált útvesztők voltak, melyekben a minden sarkon felbukkanó ellenfelek és egy-egy mini-boss mellett meg kellett küzdenünk egy általában hatalmas főellenféllel is.

Pontosan ezt fogjuk tenni a kártyajátékban is, amit legalább három és maximum öt vadászra optimalizáltak, és ugyan a szabályok nem tiltják, hogy mondjuk ketten játszunk le egy partit, a rendkívül gyors elhalálozás és tökéletes esélytelenség ez esetben szinte garantált.

A játék célja tehát a harc, minden körben egy lényt vagy mini főellenséget csapunk fel, hogy aztán megpróbáljuk minél rövidebb idő (lehetőleg egy kör) alatt eltenni láb alól. A lényekért a sebzésünk arányában véredényeket kapunk, valamint trófeákat és ezek száma dönti majd el, hogy ki nyeri végül a játékot.

Vérben születünk, hát vérben is megyünk el!

A játék három vadásszal is nagyon nehéz lesz, viszont öttel sem sokkal könnyebb, ugyanis az ellenfeleink a szabályok értelmében exponenciálisan erősödnek, ahogy egyre többen és többen támadunk rájuk. Persze minél többen vagyunk, annál nagyobb az esélyünk szerencsésnek lenni is, de nagyon fontos megemlíteni, hogy míg a játék végéig együtt dolgozunk, végül csak egy vadász hagyhatja el a kazamatákat. Ez pedig azt jelenti, hogy a kooperáció mellett folyamatos versengés lesz az osztályrészünk, sőt, a Bloodborne rengeteg teret ad az ügyes tervezésre, sőt, akár a pókerben, a többi vadász kiismerése lehet a kulcs a győzelemhez!

Az első játékunk alkalmával (amit hárman játszottunk) meglepően könnyen végeztünk. Bár elsőként a hírhedt ősi sarj „Rom, The Vacuous Spider” nevezetű főellenfelet húztuk, aki csak két halált engedélyez (utána a vadászok egyszerűen kiesnek a játékból), egyedül egyikünknek sikerült egyetlen alkalommal elhaláloznia. Nem túl rettenetes és impozáns egy ennyire vérbő játéktól, de ez esetünkben a meglehetősen szerencsés kockadobásoknak volt köszönhető.