A félreértések tisztázása végett, a töltelék szónak itt most nincs negatív áthallása, csupán arról van szó, hogy a tölteléknek (illetve fillernek) nevezett játékokat másra használja az ember, de ettől függetlenül fontos szerepük van egy gémer életében.

A Királyi Áru annak ellenére, hogy csupán egy pakli kártyából áll, egyáltalán nem tartozik a filler játékok közé.

Rengeteg jó, kis dobozos filler van a piacon, de elég kevés olyan társasjáték akad, ami a stratégia játékok vonalát erősíti, elfér egy aprócska dobozban és nem csupán két főre szól. A Királyi Áru ezt a piaci rést igyekszik betölteni, több-kevesebb sikerrel.

A Királyi Áruban a játékosok a piacon vásárolnak, épületeket építenek, terményeket takarítanak be, termékeket állítanak elő - mindezt azért, hogy minél olajozottabban működő termelési láncot hozzanak létre, amivel győzelmi pontokat lehet szerezni.

Mivel nem könnyű egy komplett stratégiai játékot beszorítani 110 lap közé, így a játék tervezője, Alexander Pfister több funkciós lapokkal látta el a játékot. Egyetlen fia jelölő sincs benne, helyette a kártyák hátoldala jelenti az árut (mint láda), ami pénzként is funkcionál, fent a kártya ára, és győzelmi pont értéke látható, a középen, baloldalon lévő kis ikon a piacon (vagy épp a kezünkben) lévő nyersanyag, a lenti sávban bal oldalon az épület megépítéséhez szükséges nyersanyagköltség látható, jobb oldalon pedig a termelési lánc aktiváláshoz való anyag/termék, a kettő között pedig az, hogy mit termel az adott épület.

Szinte hihetetlen, de a kártyán az elnevezése mellett elfér még egy jópofa grafika is, ráadásul minden kártyán más és más, attól függetlenül, hogy ugyanarról az épületről (pl. Takácsműhely) esik szó.

A játék vége akkor köszönt be, amikor a játékosok közül valaki elsőként megépíti a nyolcadik épületét, ekkor még lemegy egy speciális termelési láncokra apelláló kör, majd a végső pontozás következik.

Pontot jelentenek az épületek, a segédmunkások, és az arany, amit a termékek eladásáért kapunk (5 arany ér 1 pontot).

A játékot mindenki egy munkással, némi pénzzel és egy szénégető kunyhóval kezdi, a műszak egy korai piacozással indul - a kofák előpakolnak, és kiderül, hogy aznap miféle nyersanyagokkal számolhatunk - ezután meg kell tippelnünk, hogy mennyi árut/terméket vagyunk képesek termelni a piacon lévő anyagok alapján. Amennyiben teljes erőbedobással dolgozunk, az összes nyersanyagot elő kell teremtenünk (a piacról és a kezünkben tartott kártyák közül), ha csak félgőzzel indítjuk az üzemet, akkor egy nyersanyaggal kevesebbet kell fizetni, de két termék helyett egyet hozunk létre. Tehát munkába indítjuk a munkást és az esetleges segédünket, lehelyezünk egy épületet (arccal lefelé), amit szeretnénk megépíteni - ezután befutnak a lustább kofák és folytatódik a piac. Miután alaposan körbenéztünk, hogy megvan-e minden nyersanyag amire szükségünk van az építkezéshez, még pótolhatjuk a kezünkben tartott kártyákból, ha hiányos lenne.

Ha nem sikerül se kettő, sem egy árut termelni, akkor pórul jártunk, ugyanis akkor a termelési láncot sem indíthatjuk be.

Ez a nap mehet a levesbe, nem építkezhetünk, nem termelünk, a betakarítás is elmarad - de hamarosan új nap virrad, új lehetőségekkel.

No, de mi van, ha jól kalkuláltunk?

Felkerül az épület, kifizetjük a költségét, és indulhat a munka, robog a műhely, készül az áru, lehet gyűjtögetni, eladni, termelési láncba adni, kedvtől és stratégiától függően.

Fontos, hogy csak és kizárólag ott tudunk dolgozni, ahol van munkásunk, így érdemes segédet bérelni, ami olykor elég nehézkes.

Az átok segédek, nem szegődnek el akárkihez, mindenféle igényeik vannak, ami a lerakott épületeink milyenségét illeti.