A Tokió királya egy 2-6 fő által játszható, nagyjából 30 percnyi önfeledt szórakozást nyújtó társasjáték. A sztori szerint Tokió elpusztításának leszünk tanúi, de szerencsénkre nem elszenvedői, hanem okozói leszünk ennek a jeles eseménynek. Egyetlen apró probléma, hogy szörnyünkkel nem egyedül törekszünk a japán főváros földdel egyenlővé tételére, a többiek is pontosan ezen munkálkodnak, miközben igyekszik mindenki mindenkit akadályozni. A cél tehát, hogy mi okozzuk a legnagyobb rombolást (a játék szerint ezt 20 csillagnyi pont begyűjtése fejezi ki a legjobban), vagy mi iktassuk ki a többi szörnyet a játékból, hogy nyugodtan tudjuk befejezni „mesterművünket”.

A játék a Iello kiadó szokásos méretű dobozában érkezik, ami egy játékszabályt, egy játéktáblát, egy pakli kártyát, hat fekete és két zöld dobókockát, műanyag energiajelölőket, néhány egyéb jelölőt, illetve a kartonból készült hat szörnyet és a hozzájuk tartozó karaktertáblákat és figuratalpakat tartalmazza. A minőségre nem lehet panasz, a francia kiadó mind vizuálisan, mind kivitelezésben hozza a tőle elvárható szintet.

Ami a játékmenetet illeti pofon(!)egyszerű ügyről van szó: választott szörnyünkkel (az alapjátékban nincs köztük a kinézeten kívül semmilyen különbség) vagy 20 pontot, vagy a többi szörny likvidálását szeretnénk elérni (mindenki a maximális 10 életpontjával kezd). Ehhez a kör elején dobni kell a hat fekete dobókockával, majd a kockák akciót végre kell hajtani. Alapvetően szerencsejátéknak hangzik – végső soron tényleg az is –, viszont nem egyszerű kockadobálásról van szó, ugyanis két újradobási lehetőségünk van, mintha kockapókereznénk. Tehát ha dobtunk, akkor tetszőleges számú kockát „félrerakhatunk”, a maradékkal újra dobhatunk, majd ezt megismételhetjük még egyszer (sőt, az előzőleg félretett kockákkal is újra szerencsét próbálhatunk, ha úgy jön ki a lépés).

A varázslat abban leledzik, hogy nem sima pöttyös dobótestekről van szó, hanem játékra szabott kockákról.

A dobókockák közt egyébként nincs különbség, mindegyiknek ugyanolyan oldalai vannak: három oldalán 1-3 számok találhatóak, illetve van egy mancsos, egy szívecskés és egy villámos oldaluk.

A számozott oldalak lényege, hogy ha minél több ugyanolyan számot dobunk, annál több pontot szerezhetünk. Ehhez legalább három ugyanolyan értéket kell gurítani – három 1-es 1 pontot, három 2-es 2 pontot, három 3-as 3 pontot ér –, illetve minden további ugyanolyan szám további 1 csillaggal fog jutalmazni minket (tehát például a négy 3-as kocka 3+1 pontot fog érni).

A többi oldal ennél már sokkal izgalmasabb.

A mancsokkal lehet egymás támadni: ahány mancsot dobunk, annyi sebzést ejtünk a másikon. De hogy pontosan kin? Hát az attól függ! A játéktáblán van – játékosszámtól függően – egy vagy két mező, ahol egy-egy szörny állhat. Ha egy szörny ezeken a kiemelt helyeken tartózkodik, a mancsaival az összes olyan játékost sebzi, aki nincsen fent a táblán. Ez így jól hangzik, de megvan ennek az árnyoldala is: ha a többi játékos dob mancsot, akkor ők a bent lévő szörnye(ke)t fogják sebezni. Ez utóbbi esetben a városban lévő játékos dönthet, mit szeretne csinálni: maradna, vagy cserélne az éppen őt támadó játékossal (akinek ekkor nincs választása, hogy belép-e a városba vagy sem).