Mi, játékosok persze ennek csak örülhetünk, hiszen a figyelmünkért – és pénzünkért – folytatott verseny eredményeképp folyton rádöbbenhetünk arra, hogy a társasjátékos hobbi rengeteg izgalmas lehetőséggel kecsegtet, elég csak az elmúlt néhány év termésére gondolni. A Korokon át, a Blood Rage vagy éppen a Mars Terraformálása egy kreatív környezet termékei, amelyben a sikerhez nélkülözhetetlen az újító, bátor hozzáállás, az innovatív gondolkodás.

Adódik a kérdés, hogy egy ilyen kiélezett versenyben, ahol kiváló játékok közül választhatunk, hogyan érdemes viszonyulni a múlt árnyaihoz, azokhoz a játékokhoz, amelyekkel adott esetben sok-sok évvel ezelőtt, gyerekkorunkban találkoztunk először. Tagadhatatlan, hogy a társasjátékos szubkultúra határon innen és túl erősen szkeptikus álláspontot képvisel, gondoljunk csak a magyar társasjátékos Facebook csoportban tapasztalható parázs vitákra, az „igazi” társasjátékosok számára már-már kötelezőnek számító Monopoly-gyűlöletre vagy éppen saját tapasztalatainkra.

Bizony, egy-egy új, élvezetes játék is képes nagyon hamar megsavanyodni, mit szóljunk hát olyan címekre, amelyek adott esetben évtizedek óta ott vannak a piacon, és mechanikai szempontból csak minimális ráncfelvarráson mentek keresztül.

A Monopoly, Cluedo, Scrabble, és ki tudja még hány kommersz társasjáték mellett ebbe a csoportba tartozik a lassan dédpapa korú Rizikó is, amely bár némileg kevesebb elutasításban részesül, ugyanúgy gyakran előkerül társasjátékos körökben, hogy bizony eljárt felette az idő, és hogy aki harci stratégiára vágyik, annak számos újabb, okosabb, csinosabb játék áll rendelkezésére.

Ezzel pedig nem is akarok, és nem is lehet vitatkozni. Ettől függetlenül az is tagadhatatlan, hogy a Rizikó számos játékra volt gyümölcsöző hatással, a közelmúltból elég csak a Blood Rage-re gondolni, amely hamarosan magyar nyelven is elérhetővé válik, de említhetnénk a szintén klasszikus Axis & Allies-t vagy éppen a Catan telepeseit is.