A 7 Csoda megunhatatlan játék az egész családnak könnyed játékmenettel, mégis mély stratégiai lehetőségekkel. Mindössze 30 perc alatt felvirágoztathatod birodalmadat, és megajándékozhatod az emberiséget az ókori világ legismertebb csodáival.
Antoine Bauza méltán híres játéka volt az első, amely 2007-ben elnyerte a rangos Kennerspiel des Jahres díjat.
A Puerto Rico által divatba hozott (előtte is létező) módon itt is anyagokat és termékeket (anyagot termelő, terméket előállító kártyalapokat gyűjtünk, amelyek segítségével aztán könnyen tudunk különleges, pénzt vagy győzelmi pontot előállító épületeket emelni. A játékmenet működését visszavezethetjük a Citadellára, amikor is egy játékos a kezébe kap többféle kártyát, amelyek közül annak megfelelően választ, hogy neki melyik a legmegfelelőbb, ügyelve arra, hogy a többieknek a legkevésbé megfelelőket adja tovább – mert tovább kell adnia, mindenkihez eljut legalább egy ezek közül a kártyák közül. A 7 Wonders ezt a lapszerzős mechanizmust emeli vissza az építkezős-gazdálkodós témakörbe, többé-kevésbé történelmi tematikával.
Kezdjük az elején. Először is, mindenki kap egyet az ókor hét csodája közül: ezek „megépítése” különféle előnyökkel jár (és megakadályozza, hogy mindig ugyanolyan legyen a játék: kezdettől enyhén különböző célokkal és eszközökkel vághatunk neki a játéknak). Ezek megépítése konkrétan három fázisból áll. A játék során összesen 18 lapot fogunk szerezni; ebből hármat „beépíthetünk” a csodánkba: amikor is a kártyát nem a rajta írottak alapján használjuk ki, hanem a csodánk első, második és harmadik szintjét a hozzá szükséges anyagok befizetésével megépítjük. Ezeknek a szinteknek egy része pusztán győzelmi pontot garantál a játék végére, egy része viszont valami speciális akciót is lehetővé tesz.
Mindehhez persze fontos, hogy értsük a játékmenetet, amely rém egyszerű. Három forduló van, a három fordulóhoz három különböző készlet kártya. A forduló elején mindenki kap hét lapot, kiválaszt egyet, továbbadja balra a többit. Mindenki megépíti azt, ami a lapon látható – vagyis lerakja maga elé a lapot, aminek a kártyák többsége esetén bizonyos anyagok megléte az előfeltétele. Ezek az anyagok gyűlhetnek a játékosnál, de a szomszédainktól is vásárolhatunk két aranyért; lényeges, hogy az anyagokat nem „el-”, csak használjuk; ha van két téglánk, az minden körben rendelkezésünkre áll, sőt a szomszédaink is szabadon használhatják. Miután mindenki „leépített” egy lapot, felvesszük a jobb oldali szomszédunktól kapott hat lapot és újra választunk egyet. Így megy tovább, amíg hat-hat lapot mindenki le nem rakott, a hetedik megy a lecsóba. Jön a második forduló, ugyanígy, csak jobbra adott lapokkal, majd a harmadik, ismét balra adott lapokkal. A játék tehát egyszerű és igen gyors (mintegy fél óra alatt tényleg lezavarható), de ez nem jelenti azt, hogy tartalmatlanul egyszerű lenne.
Többféle kártya létezik. A barna lapokon nyersanyagok találhatók (négyféle lehet), a szürkéken termékek (háromféle lehet). Ezek csak az első két fordulóban elérhetők, de a játék előrehaladtával egyre nagyobb szükség lesz rájuk. Aztán vannak sárga lapok, különféle „középületek”, amelyek egyszerűbb különlegességeket kínálnak: adhatnak választható nyersanyagot, terméket, szomszédoktól olcsóbb vásárlás lehetőségét, a már kijátszott lapjainktól vagy a többiek lapjaitól függő mennyiségű pénzt, esetleg némi győzelmi ponttal kombinálva és így tovább. A kultúra kék építményei (műemlékek és emlékművek) szimplán győzelmi pontokat érnek a játék végén. A háromféle ikonnal ellátott zöld lapok a tudományos épületeket jelképezik, és egyfajta izgalmas készletgyűjtős számítással pontozódnak a játék végén: az azonos ikonnal ellátott épületek pontozása négyzetesen történik (például három zöld lap „kerék” ikonnal 9 pont), de a különböző ikonú triók is érnek 7 pontot.
Két izgalmas lapkészletről nem írtam még, az egyiknek – a piros lapoknak – a témája túlmutat az európai típusú játékokon, noha működésük nem igazán. Ezek katonai lapok, általuk egy, két vagy három katonai erő szerezhető (az első, második és harmadik fordulóban sorban). Fordulók végén összehasonlítjuk az egymás mellett ülő játékosok lapjait, és akinek nagyobb a katonai ereje, az első forduló végén egy, a második végén három, a harmadik végén öt pontot kap (akár kétszer ennyit is, ha mindkét szomszédját felülmúlja), míg a „vesztes” fél elkönyvelhet mínusz egy pontot magának minden ilyen esetben. Vagyis valójában nincs itt szó semmiféle amerikaijáték-jellegű összecsapásról, véres dobókockapartiról, simán csak az kap pontot, aki több piros ikont összegyűjtött magának.
Fontos ötlet még a játékban, ami segít abban is, hogy azt érezzük, a dolog halad előre, nem csupán lapokat gyűjtögetünk: ívet ad a dolognak, hogy a sárga, kék, zöld és piros lapok is tudnak egymásra építeni. Az első fordulóban megépített oltár nemcsak arra jó, hogy 2 pontot nyerjünk vele a játék végén: ha ez megvan, a második fordulóban már egy nyersanyag és két termék befizetése helyett ingyen építhetjük meg a templomot (persze csak ha ez a lap hozzánk kerül), ami további három pontot ér – a harmadik fordulós, templom esetén szintén ingyen építhető, egyébként már igencsak anyagigényes pantheon már 7 ponttal gazdagít minket! Ehhez hasonló lapok mind a négy színben megtalálhatók, köztük néhány különleges zöld (tudományos épület) lapkával is, amelyek megléte más színű épületek ingyenes megépítéséhez is hozzájárul.
Aztán vannak még a lila lapok, a céhek, amelyeknek a változatosság kedvéért mindig csak egy részét keverjük bele a pakliba (kizárólag a harmadik forduló paklijába). Ezek sokba kerülnek (sokféle nyersanyagnak és terméknek kell rendelkezésünkre állnia ahhoz, hogy kirakhassuk ezeket), de sokat is érhetnek: az egyik például minden barna, szürke és kék lapunk után ad egy pontot, a másik 2 pontot ad a szomszédaink minden szürke épületéért, a harmadik (a tudósok céhe) dzsókerlapnak számít a tudományos zöld lapok között és így tovább.
A lehetőségek számtalanok, a lapok viszont számosak. Ha belegondolunk, 18 lapból kell kihozni a legtöbbet: elérhetővé tenni minél többet a négyféle nyersanyagból, háromféle termékből (ezek közül egy alapból elérhető a játékos megépítendő csodájával), akár három lapot áldozni a csoda megépítésére, sárga épületekkel javítani a lehetőségeinket, áldozni a tudományra, műemlékekre és az egymással folyó hadászati versengésre, végül céhekbe lépve minél több pontot gyűjteni… Nyilvánvaló, hogy mindez egyszerre nem fog menni. Jó európai játék módjára éppen a korlátozott lehetőségek adják a játék feszültségét: meg kell találnunk, mikre fogunk specializálódni, ráhajtani, ugyanakkor rugalmasnak is kell lennünk, mert amint a szomszédunk rájön, hogy mit szeretnénk, lehetséges, hogy megpróbál minket megakadályozni ebben azzal, hogy magának tartja meg a rég áhított lapunkat. Összetett, de mégsem bonyolult; könnyed, de mégsem agyatlan vagy lapos, ráadásul mindez tényleg félóra alatt.
