Kooperatív partijáték? Letörölhető táblácskák és szókártyák? Érdekesen hangzik… Először mi is szkeptikusak voltunk, de már az első játék alatt magával ragadott minket a játékélmény. Hogy miért? Mert a szabály a következő: 
- minden játékos Csak egy szóval segítheti az aktív játékost
- mert minden segítség Csak egy táblán szerepelhet – azaz ha ketten ugyanazt a szót írják a táblára, azokat törölni kell, mielőtt a soron lévő játékos megnézné őket.

És innen jön a szenzációs játékélmény, kicsit hasonlít a klasszikus egyszám-játékhoz: mindenkinek a legkézenfekvőbb utalás jut először eszébe… aztán a második és harmadik… És máris elkezdenek kattogni az agyak: írjam az egyik egyértelmű utalást, ami biztosan segít, vagy valaki más úgyis ezt fogja leírni, szóval találjak ki valami csavartat?

Nálunk egyből beindultak az agyak: amikor az „ablak” szóra nem a „nyílászárót”, a „nyitást”, hanem a „zsiráf”-ot írtuk, vagy amikor a „hó” esetén nem (csak) a „tél” és a „csapadék” szavak kerültek a táblára, hanem a „gyí” és az „állj” is.

A Csak egy óriási erénye ez: két pillanat alatt be lehet vele vonni a társasjátékozásba olyanokat is, akik nem szoktak vele játszani, de a gyakorlott játékosok is élvezik (a fenti mélységek miatt). Ráadásul egy perc szabálymagyarázat után bárki azonnal belefoghat a játékba.

És ezzel a Csak egy az olyan klasszikusok közé emelkedett, mint a Dobble vagy a Concept, amelyek partijátékok ugyan, de zseniális hangulatuk és könnyedségük ellenére komoly agymunkát igényel – amit a játékosélmény miatt a játékosok észre sem vesznek!