Ifjú hősök bőrébe bújva, kalandra szomjazva indultok útnak, hogy hőstetteiteket legendák örökítsék majd meg az utókor számára. Karddal és pajzzsal, arannyal és varázsitallal szerelitek fel magatokat. Az úton rettenetes – és persze kevésbé rettenetes – szörnyek várnak, és aztán ott vannak még a rejtett kincsek is! Készen álltok? Akkor Irány a Dicsőség.
A rettenetes szörnyek legyőzéséhez jellemzően a harci erőnkre vagy a mágiánkra tudunk majd támaszkodni, szimpatikus karakterek mellénkszegődését főleg arannyal tudjuk majd ösztönözni, és némely kincsek megszerzéséhez is aranyra lesz szükségünk. Persze ha nem vagyunk elég elbűvölőek – mármint mágikus értelemben – vagy elég erősek egy szörny megsuhintásához, vagy egy karakter lenyűgözéséhez, akkor elég, ha hörpintünk némi varázsitalt, és minden szépen rendeződik.
A kalandozások gerincét tehát ez adja: igyekszünk olyan holmikat gyűjteni magunk köré, amik mágiát és harci jártasságot adnak, ezekkel növelve hősi kompetenciáinkat, közben pedig szorgosan gyűjtögetni a varázsitalt, mert az bármelyik helyett működik, illetve az aranyat, mert, ki hinné, de néha van, hogy csak azzal lehet valamit megoldani. Előbbiekhez főleg tárgyak és jóságos karakterek segítségével juthatunk, pénzt pedig vérdíj… mármint izé, szóval a szörnyek leölésekor szerezhetünk, ráadásul az efféle hőstettek közelebb visznek minket a dicsőséghez, ergo dicsőségpontokra is nagyrészt így tudunk majd szert tenni. Meg persze a ládák. Elvégre Sárkányölő Siegfried sem csak csontokat talált a barlangban.
Merthogy kincsesládák is várnak ránk imitt-amott, ám ezekhez kulcsra is szükség lesz. Hiszen itt mindenki hősies harcos és csatamágus, zártörésre senki sem gyúrja a karakterét, ami meg érthető: nem túl dicsőséges műfaj. A kulcsok megszerzése viszont már valamivel trükkösebb. Nem hevernek csak úgy a szörnyek lábánál, nem is lapulnak az arra járó karakterek zubbonyának zsebében: úgy szerezhetjük meg őket, ha két lapkát megfelelő módon illesztünk össze.
Ugyanis minden lapkának van két-három (de leginkább 4) csatlakozási pontja, ami mentén össze tudjuk őket illeszteni. Így építgetjük hősünk tablóját a játék alatt, helyszínekből, szörnyekből, karakterekből stb. A feltétel csak annyi, hogy két csatlakozási pontot kell mindig egymáshoz illeszteni, ami ritkán okoz majd gondot, de, és most jön a lényeg: némely csatlakozási ponton találunk egy fél kulcsot. Ha hozzáillesztjük a másik felét, a kulcsot megkapjuk, és már fel is pattinthatunk vele egy szimpatikus ládát. Ha viszont idő közben elhasználtuk a csatlakozást és nem félkulcsosat tettünk mellé, akkor elszalasztottuk a lehetőséget. Kár érte, pedig jellemzően arany és varázslötyi lapul bennük.
Amit tehát eddig látunk, az egy elragadóan hangulatos erőforrás-menedzselős játék, ha ezt még megfejelem azzal, hogy a kedves karakterek, akiket beépítünk az életutunkba – igen, ez így kicsit Kőműves kelemenesen hangzik, de nyilván sokkal hősiesebben járunk el – sok esetben valami játék végi bónuszt hoznak, pl. X győzelmi pontot minden, adott típusú lapka után: szóval ezen a ponton már szettgyűjtés is van a játékban, de az igazi csavar persze nem ez: hanem az, hogy kicsi ez a világ ennyi hősnek, így lehet, hogy a félelmetes sárkányhoz más ér oda előbb, a tündöklő kardot is elviszi más, és még a hét mérföldes csizmáról is lemaradunk, ha nem vagyunk elég szemfülesek.
