Jump to content

The Mind kritika

2020. 11. 18. 11:32

özismert, hogy a társasjátékok reneszánszát éljük, és a figyelmünkért vetekedő játékok tengeréből egyre gyakrabban bukkan fel az élő ellenfél nélküli, más néven kooperatív játék. Ez nem meglepő, hiszen egy kooperatív játék más élményt biztosít, mint egy „klasszikus”, és az este végén egyik játékos se fogja a másikat a háta közepére kívánni. Lássuk be, van, hogy jobb érzés közösen harcolni és akár veszteni a kegyetlen szabályrendszer vagy a vakszerencse ellen, mint nézni, ahogyan Pisti már megint elver mindenkit, hogy a fene enné meg, kellett neki húznia a +4-et...

Félreértés ne essék, egy játék persze nem lesz hibátlan csak attól, hogy kooperatív. Sőt, szinte az összes efféle játék sajátja: igazából egy kis erőfeszítéssel egyetlen játékos által is játszható lenne. Ha már játszottál ilyen játékokkal, ismerős lehet az érzés, ahogyan egy hangosabb és csökönyösebb játékos elkezd vezényelni, és a többiek hirtelen az ő játékát játsszák, nem egy közöst.

Erre jön a The Mind – Érezz rá!, ami nem csak egyszerűen nagyszerű játék, hanem valódi, elorozhatatlan közösségi élményt nyújt. De csak szépen, sorjában!

Ha még nem találkoztál ezzel a Spiel des Jahres-díjra jelölt csodabogárral, a játék célja a következő: maximum hat játékos felhúz lapokat egy százlapos, számokkal megjelölt pakliból. Majd ezeket a lapokat növekvő sorrendben az asztalra kell helyezni anélkül, hogy megmutatnád a többieknek a lapjaidat. Mi ebben a nehéz? – kérdezhetnéd. Az, hogy a játékosoknak még csak megmukkanniuk se szabad!

Első látásra olyan, mintha a játék szabálya lehetetlent követelne: hogyan is lehetne a megfelelő sorrendbe elhelyezni a lapjainkat, ha a kommunikáció minden módja tilos?

Nos, a játék megértésének és hihetetlen sikerének a kulcsa az, hogy igazából nem a lapokra, hanem a játékostársaidra kell figyelned! Közösen kell ráéreznetek, hogy kinél van a soron következő megfelelő lap.

Nagyon illik a játékhoz a magyar „Érezz rá!” cím, hiszen a többi játékos hangulata és viselkedése alapján kell döntenünk, hogy kinek a lapja következik. Ha az asztalra valaki lecsapja az 52-es lapot, másképp fogunk viselkedni attól függően, hogy az 54-es vagy a 87-es lap van a kezünkben.

Meglepő módon leginkább a pókerhez és a hasonló blöff alapú játékokhoz lehet hasonlítani az élményt, csak a cél az érzelmek átadása, nem elrejtése. Teret kell hagyni a többi játékos megnyilvánulásának, de közben le kell csapni a lehetőségekre is, hogy mi is megszabaduljunk a lapjainktól.

A játék 12 szinten keresztül egyre nehezedik: az első szinten mindenki egy lapot húz, a másodikon kettőt és így tovább. Amennyiben valaki hibázik, és egy olyan lapot helyez le, aminél van még kisebb valamelyik játékos kezében, a csapat veszít egy életet. Ha a csapat elveszíti az összes életét, az adott szintig tudtak eljutni, és legközelebb majd ügyesebben kell próbálkozniuk.Többszöri próba után be kell látnom, hogy a The Mind minden elvárásomat felülmúlta: gyors, egyszerű, és valóban, a szó legszorosabb értelmében kooperatív. Különleges módon késztet együttműködésre: épp a csapattagjaidban rejlik a kihívás. Nagy vigyorral álltam fel mindig az asztaltól, és a fárasztóbb, komplikáltabb játékok után egy ilyen negyedórás, empátiára épülő kaland igazán frissítő élmény.

(Forrás: gemklub.hu / kép: pixabay.com)