Jump to content

Lejárt az idő

2021. 07. 16. 12:47

Egyszer már körülírtad, sőt, már rá is jöttél, hogyan mondd el egyetlen szóval, de most mégis megakadtál, hiszen elmutogatni azért mégsem olyan egyszerű mutatvány, mint elsőre gondoltad!

 

Eljött az idő, hogy összehívd a baráti társaságodat és egy olyan izgalmas partijátékba keveredjetek, ahol két csapatban mindnekinek ugyan azt a néhány szót kell kitalálni a második körben, mint az elsőben. Ja, és a harmadikban is. Mi ebben a nehéz? Hát az, hogy először még körül lehet írni minden egyes szót, aztán már csak egy-egy szóval utalhattok rájuk, végül pedig már megszólalnotok sem szabad (mutogatni azért ér). Ja, és persze az egész időre megy!
2021-ben megérkezik a Gémklub polcaira a Time’s Up Party, amely egy olyan partijáték, ahol a végletekig feszíthetitek a kreativitásotokat! A megadott szókártyákat ugyanis úgy kell bemutatnotok a társaitoknak, hogy ők azt ne csak kitalálták, de meg is jegyezzék, hiszen az utalások egyre korlátozottabbak - és persze egyre őrültebbek lesznek! 

Nemsokára ti is belevághattok ebbe a zavarbaejtően vicces és pörgős partijátékba, ami mellett garantáltan kicsordul a könnyetek a nevetéstől!

(Forrás: gemklub.hu / kép: pixabay.com)