Ahogy a képregények és a videojátékok, a társasok is hasonló reneszánszt kaptak az utóbbi évtizedben, reneszánsz alatt pedig nem a hatalmas stílusváltásokat értem, hanem azt, hogy hirtelen nem a nördök kiváltsága lett, hanem bepofátlankodott az olyan emberek életébe is, akik a Vasemberről azt hihették addig, hogy egy Andrzej Wajda-film. A társasjáték pedig ezek közül azért lehet különösen népszerű, mert ahogy a nevében benne van, szociális tevékenység. Egy filmet lehet sokan egyszerre nézni, aztán sokan beszélni róla, de a játék akkor él, ha van interakció az emberek között. Sőt, anélkül talán nem is az.
És mint minden társas tevékenységnek, a társasozáshoz is kell egy helyszín, ahova el lehet járni és ezt végezni együtt. Ebből a gondolatból nőtte ki magát a budapesti, szombaton nyíló Board Game Café, az első olyan hely a városban, ami társasozóhelyként és kávézóként is funkcionál. 400 társasjátékkal a polcokon.
Mert ahogy megtudjuk a hely tulajdonosától, Kiss Csabától és az egyik alkalmazottjától, Gyürki Zolitól, eddig Budapesten csak partizánakciók keretében lehetett ilyen dolgokat művelni Budapesten. Létezik a Gémklub, vagy a Szellemlovas, de ezek csak olyan helyek, amik szívesen látják a játékosokat, de vendéglátó-egységként egyáltalán nem működnek. A Board Game Café viszont itallappal és étlappal készült, kávé, üveges sör és bor is van a kínálaton. A belépő kötelezően 500 forint, és egyelőre nem lefogyasztható, de két másik okból roppant hasznos. Egyrészt felkészíti a helyet az elkerülhetetlen amortizációra, másrészt pedig ezzel mindenki kiváltja magának azt a jogot, hogy nem kötelező rendelnie a pultból. Összesen negyvenen férnek el az egész helyen, asztalt nem lehet foglalni, mert ki tudja, hogy ki meddig fog maradni.
Csaba azt meséli, hogy a legnagyobb előképük a torontói Snakes & Lattes nevű társasozós kávézó volt, ami 2010-ben nyitott meg és nagyjából 1000 társast tart a készletén. Csaba tíz éve dolgozott egy londoni Costa Caféban és állandó álma volt az, hogy egy kávézót nyisson Budapesten. Abban sikerült megegyeznünk a beszélgetés alatt, hogy már lassan a kézműves kávézók piaca is eltelítődik a városban, úgyhogy annyira nem lett volna egy bombabiztos terv. Amikor arról kérdeztük, hogy hogyan találta meg őt a társasjáték, akkor nagyon viccesen Richard Bransont idézi: volt egy korszak az életében, amikor meg akarta tudni, hogy mi az neki, mint ami a kutyának a teniszlabda. Kiderült, hogy a társasjáték az. Szüleit sikerült megfertőznie vele annyira, hogy édesanyja 59 évesen a Ticket To Ride nevű vasutas-társas magyarországi bajnoka lett és mehetett a párizsi világbajnokságra.
Zoli a barátnőjével kezdett el egyszerűbb játékokat játszani, olyanokat, mint a Tabu, emellé ráadásul hatalmas gémer is, úgyhogy logikus lépés volt, hogy komolyabban beleássa magát a társasok világába. Zoli gyűjteményéből áll össze a körülbelül 400 társas, amit ki lehet próbálni a Board Game Caféban, de természetesen nyitottak az ötletekre és szívesen várják a javaslatokat, hogy még mit lehetne oda beszerezni.
Már csak azért is, mert egyelőre nem lehet vinni saját társast, tehát hiába hívógatóak a hatalmas asztalok és a nevetségesen finom sütik, nem mehetünk le a haverokkal, hogy játsszunk a drága pénzen megvett import thaiföldi Monopoly-t. Nem is biztos, hogy szükség lesz erre, a 400, a polcokon kategóriák szerint sorolt (absztrakt, gyerek, kedvencek) játékok az én igényeimet tökéletesen kielégítették, főleg azért, mert nem csak hogy kilépnek a Rizikó ezer variációiból, hanem mert rengeteg más kuriózum van. Például az Orion nevű érdekesség, aminek maga Farkas Bertalan néz vissza a borítójáról. De ott vannak a nyolcvanas-kilencvenes évek háztartásainak alapjátékai is, a Scotland Yard és az Operáció megfér a komolyabb felkészülést és agyi befektetést igénylő stratégiai játékok, és a nagyon sok játékosnak kapudrogot jelentő Catan telepesei és annak variációi és kiegészítői mellett.
Csabi és Zoli kicsit olyanok, mint a videotékások a kilencvenes években, mármint abból a szempontból, hogy ismerik a felhozatalukat, van körülbelül 100 játék, aminek a szabályát részletesen ismerik, de segítenek mindenkinek, aki mondjuk nincsen tisztában azzal, hogy a beugró kiperkálása után mivel is szeretnének játszani. Amikor erre rákérdezek, akkor használom a sommelier-szót, amitől rögtön hülyének érzem magam, de kiderül, hogy teljesen helytálló. A Board Game Caféban ugyanis azt vallják, hogy ők pontosan azért vannak ott, hogy a választást segítsék és a szabályok ismertetését könnyebbé tegyék. Csabi el is mondja, hogy szerinte sokkal többen társasoznának, ha nem lenne előtte az a kötelező egy óra, amikor mindenkinek meg kell ismernie a szabályokat. Ők ezt az egy órát össze tudják foglalni 10 perc alatt. Szavukon fogom őket és leülünk játszani a Splendor elé.
A Board Game Café helyén ugyanis egy kocsma volt a hely a Nagyenyed úton, ha valaki esetleg többet járt az 59-es villamos vonalán, azt biztos emlékszik az utolsó kanyarra a Turul-szobor előtt, ahol egy kis beugróban egy hatalmas hordó vezetett egy késdobálóba. A hétvégétől kezdve már csak a dobókockákat fogják ugyanott hajigálni az emberek a felesek helyett.
Board Game Café, 1123 Budapest, Nagyenyed utca 16.
